CARP EXPERT COMPACT PONTYBÖLCSŐ
Carp Expert Compact pontybölcső
Szerencsére manapság nagy hangsúlyt fektetnek a halak védelmére, ezért létrehoztuk a Carp Expert Compact pontybölcsőt. Méretei: 120 x 70 cm, így a legnagyobb pontyokat is biztonságban tudhatjuk benne, amíg kiszabadítjuk belőlük a horgot, lefertőtlenítjük a sebet és készül a pár fotó a fogásról. Erős alumínium váza miatt nagyon stabil. 25 mm oldal szélességű zárt szelvényből épül fel, mely által a teherbírása megközelíti az 50 kg-ot. Gyöngyvászon matraca és anyaga nagyfokú védelmet biztosít a halak számára. Strapabíró, erős, nem szakad ki, nem érik el, a horog nehezebben akad bele.
A bölcső végén két háló található, mely biztosítja, hogy a felesleges víz elfolyhasson. Állítható lábakkal rendelkezik, így a legváltozatosabb terepviszonyok között is fel tudjuk állítani és stabilizálni. Magassága 50 cm, amit még +5 cm-rel meg tudunk toldani az állítható lábaknak köszönhetően.
Ez a magasság már tökéletes ahhoz, hogy mellé guggolva, térdelve, kényelmesen tudjunk horgot szabadítani és fertőtleníteni. Valamint biztonságosan tudunk pózolni is a hallal, mert ha meg is ugrik és le kell tennünk, akkor pár centire ott van alatta a bölcső és nem esik rá, hanem finoman bele tudjuk engedni. Matracoknál ez nagy probléma volt eddig.
Nagy méretű sártalpakkal rendelkezik, melyek illeszkednek a talaj dőlésszögéhez, kavicsos és agyagos terepen egyaránt kiváló.
Összerakása egyszerű, mely a következő momentumokat igényli:
– Hajtsuk ki kétoldali lábait, majd fűzzük át a végeken a kereszt tartó rudakat. A kereszttartó rudakon található kis lukak pontosan illeszkednek a fő váz rögzítő részeibe.
– Ezután a gyorszáras lábakkal állítsuk be a vízszintes és stabil pozíciót.
Azon pontyhorgászainknak ajánljuk, akik egy kiváló minőségű, ám mégis kedvező árfekvésű pontybölcsőre vágynak.
Várható szállítási idő:
Amennyiben készleten van 3 napon belül eljutattjuk önhöz.
Amennyiben külső raktáron van 3-6 napon belül eljutattjuk önhöz.
26.990 Ft
Kapcsolódó termékek
-
WIZARD EDGE ORSÓ 5000
Értékelés: 0 / 525.990 Ft Kosárba teszem -
WIZARD EDGE ORSÓ 4000
Értékelés: 0 / 524.990 Ft Kosárba teszem -
OUTDOOR TRANSPORT SZERELÉKES KOCSI
Értékelés: 0 / 526.990 Ft Kosárba teszem -
Carp Expert Neo Robust Rod Pod
Értékelés: 0 / 529.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT BIG BOSS HORGÁSZ SZÉK
Értékelés: 0 / 537.990 Ft Kosárba teszem -
Carp Expert Piave Rádiós kapásjelző szett 2+1 kifutó termék, érdeklődjön
Értékelés: 0 / 530.990 Ft Kosárba teszem -
SÁTRASERNYŐ 250 CM OUTDOOR
Értékelés: 0 / 531.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT NEO MEGA ROD POD
Értékelés: 0 / 549.990 Ft Kosárba teszem -
EL. KAPÁSJELZŐ SZETT E-SENTIAL RÁDIÓS 4+1
Értékelés: 0 / 534.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT ADIGE 512 (1+3)
Értékelés: 0 / 535.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT EXTEND 4 ROD POD
Értékelés: 0 / 527.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT ADIGE 512 (1+4)
Értékelés: 0 / 542.990 Ft Kosárba teszem -
BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER ORSÓ 8500
Értékelés: 0 / 549.990 Ft Kosárba teszem -
CARP HUNTER ALFA ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT 527 (1+4)
Értékelés: 0 / 529.990 Ft Kosárba teszem -
CARP EXPERT DELUXE RODPOD
Értékelés: 0 / 533.990 Ft Kosárba teszem -
KAMASAKI THUNDER C3-W AAA 3+1 ELEKTROMOS KAPÁSJELZŐ SZETT
Értékelés: 0 / 527.490 Ft Kosárba teszem