Delphin S1 Quick sátor
Azoknak a horgászoknak az igényét figyelembe véve, akiknek nincs idejük a hosszú horgász túrákra, és a gyors egy éjszakás horgászatot részesítik előnyben, a Delphin cég piacra hozza ezt a kivételes és hihetetlenül praktikus “mini sátrat“.
Lényege az úgynevezett “pop-up“ felépítésben rejlik, melynek köszönhetően rendkívül gyorsan és könnyen szét- és összecsukható. Ez egy vitathatatlan előny a rövid, gyors horgászatnál, ahol nem kell vinni és felállítani egy nagy sátrat. Ez még nem minden előnye ennek a terméknek. Az előnyök közül az egyik a sátor mérete összerakott állapotban. Ez lehetővé teszi, hogy összerakott állapotban beletegye az összezárt horgász ágyba, így szállításkor nem foglal helyet, valamint ha messzebb horgászhelyre kell vinni, egyszerűen az ágyal együtt viszi. Úgy lett megtervezve, hogy ágy férjen bele, de legyen elegendő hely a táskának, asztalnak és egyéb felszerelésnek. Összehasonlítva a hasonló konkurens modellekkel, ennek az előnye a mélysége, így több helye lesz Önnek és a felszerelésének. Ennek ellenére nagyon kompakt és lehetővé teszi nehezen hozzáférhető, benőtt helyeken is elhelyezni. Egyszerűen mindenütt ott ahol fel tudja állítani ágyát, de a nagy sátrát nem. Ennek köszönhetően kényelmesen fog tudni horgászni kevésbé horgászott helyeken, így mindig egy lépéssel a többiek előtt jár majd.
A kompakt méretei ellenére, meglepi lefogatása után mennyire stabil és gond nélkül elvisel erősebb szelet is.
Az első oldalán négy cipzár található, melyekkel választhatja a bejáratott, vagy a szellőzést. Rendelkezik szúnyoghálós ablakkal, így mindig látni fogja mi történik a horgász helyén. A sátor tetején egy praktikus kampó található, melyre rá tudja akasztani lámpáját vagy kabátját. A hátsó oldalon található zsebbe bele tudja tenni mobilját, kulcsait, kapásjelzőjét, melyek így mindig kéz alatt vannak.
Ha Ön azok a horgászok csoportjába tartozik akik szívesen horgásznak nehezen hozzáférhető helyeken, vagy a rövidebb horgászatokat részesíti előnyben akkor a Delphin S1Quick egy megfizethetetlen része lesz felszerelésének.
A S1 sátor nem tartalmaz padlót.
Műszaki paraméterek:
Méret: 240x180x120cm
Szállítási méret: 75x75x10cm
Tömeg: 3kg
Várható szállítási idő:
Amennyiben készleten van 3 napon belül eljutattjuk önhöz.
Amennyiben külső raktáron van 3-6 napon belül eljutattjuk önhöz.
61.200 Ft
Kapcsolódó termékek
-
SONIK SK-TEK BIVVY WRAP 1 MAN PONYVA
Értékelés: 0 / 536.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK AXS BROLLY SÁTOR
Értékelés: 0 / 559.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK SK TEK BIVVY 1 MAN SÁTOR
Értékelés: 0 / 584.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK AXS CAMO BIVVY SÁTOR
Értékelés: 0 / 5199.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK XTRACTOR BIVVY SÁTOR
Értékelés: 0 / 5119.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK SK-TEK HÁLÓZSÁK COMPACT
Értékelés: 0 / 547.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK SK-TEK LEVELBED WIDE ÁGY
Értékelés: 0 / 563.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK SK-TEK BIVVY WRAP 2 MAN SÁTORPONYVA
Értékelés: 0 / 541.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK AXS BIVVY SÁTOR
Értékelés: 0 / 5124.990 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Carp Zoom Adventure 3+1 Bivvy sátor
Értékelés: 0 / 5169.990 Ft149.990 Ft Kosárba teszem -
Téli takaró a Delphin YURTA NEO hoz
Értékelés: 0 / 564.559 Ft Kosárba teszem -
Sátor Delphin YURTA NEO ClimaControl
Értékelés: 0 / 5151.429 Ft Kosárba teszem -
SONIK AXS WRAP SÁTORPONYVA
Értékelés: 0 / 557.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK AXS CAMO BIVVY 2 MAN SÁTOR
Értékelés: 0 / 5199.990 Ft Kosárba teszem -
SONIK SK-TEK LEVELBED COMPACT ÁGY
Értékelés: 0 / 558.990 Ft Kosárba teszem -
Sátor Delphin PANORAMA Eazy
Értékelés: 0 / 584.999 Ft Kosárba teszem